Kik vagyunk?
Egy főként fiatalokból álló közösség vagyunk, akik szeretnénk közelebb kerülni Istenhez, és egymáshoz.
Amikor összejövünk, mint közösség, szeretnénk megtapasztalni Isten országának előízét, és erőt és reményt kapni a mindennapi nehézségeink és küzdelmeink közepette. Az Istennel való találkozásban a lelkünk, kapcsolataink, és a városunk gyógyulását is várjuk.
Szeretnénk nyitottak lenni olyanok felé is, akik szkeptikusok, kíváncsiak, vagy nem hisznek Istenben. Egy olyan gyülekezetté szeretnénk válni, amibe könnyedén elhívhatjuk a nem hívő barátainkat is. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy közösséget vállaljunk nem keresztényekkel. Ne csak hívjuk őket a gyülekezetünkbe, hanem mi is részt vegyünk az ő életükben, és elmenjünk velük olyan helyekre, ahol ők otthon érzik magukat.
Isten elfogadását megtestesítve szeretnénk befogadni mindenkit feltételek nélkül.
Budapest
Tisztában vagyunk városunk erényeivel és hibáival, de hisszük, hogy nem véletlen, hogy Isten ide helyezett minket. Szeretnénk szeretni ezt a várost, és hálásnak lenni azokért a lehetőségekért, és azért a változatosságért, amit kínál. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Budapest emberközelibb, vonzóbb hellyé váljon.
Mi az üzenetünk?
Üzenetünk középpontjában nem egy tanrendszer, hanem egy személy, Jézus Krisztus áll. Hisszük, hogy a vele való személyes találkozás képes emberek életét átformálni.
Amikor Istenhez találunk, ráébredünk, hogy „Mi bűnösebbek vagyunk, mint azt valaha gondoltuk, de Isten jobban szeret minket, mint azt valaha reméltük.” Erre leginkább akkor döbbenünk rá, amikor megértjük Jézus keresztjének a titkát. Istennek ezt a szeretetét nem tudjuk kiérdemelni jócselekedetekkel, vagy vallásos teljesítményünkkel, ez ingyen van. Ez a kegyelem. Nekünk nincs más dolgunk, minthogy ezt elfogadjuk.
Jézus személye mellett fontosnak tartjuk azt az üzenetet, amit ő hirdetett: „Elközelített az Isten országa…” Jézus tanításából kiderül, hogy Isten országa már eljött, de még nem látható teljes valóságában. Azt is mondja Jézus példázataiban, hogy ez egy olyan hely, ahova mindenki meghívást kap, aminek a hatása kézzel fogható már itt a földön is (üdvösség, szabadulás, gyógyulás), és ahol nem lesz többé gyász, halál és fájdalom. Összefoglalva azt mondhatnánk, hogy Isten országa az a hely, ahol mindannyian élni szeretnénk.
Mivel ez az üzenet az elmúlt kétezer év alatt mindig minden népnek a saját nyelvén szólalt meg, feladatunknak tartjuk, hogy mi is lefordítsuk Jézus üzenetét a saját kultúránk és generációnk számára. (Például ma Isten országának a megnyilvánulása az, ha egy ember elégedett Magyarországon).
Mi a küldetésünk?
Mint minden gyülekezetnek, nekünk is küldetésünk Isten dicsőítése, a közösség megélése, a bibliai tanítás és a mások felé való szolgálat.
Hisszük, hogy Isten el akar érni embereket mindezeken a területeken keresztül, ezért fontosnak látjuk, hogy a gyülekezeti élet minden területét áthassa a misszió. Hisszük, hogy ezt a missziót Isten maga végzi, és nekünk az a feladatunk, hogy munkatársaiként bekapcsolódjunk abba a munkába, amit Ő végez. Gyülekezetként arra hívattunk el, hogy Krisztus teste legyünk ebben a világban, az ő keze és lába, hogy arra menjünk, amerre Ő vezet, és azt csináljuk, amit Ő akar. Jézus arra tanít minket imádságában, hogy kérjük Istentől az ő országának eljövetelét már itt a földön. Ezért keressük annak a módját, hogy mit tehetünk azért, hogy Isten országa itt a földön is megjelenjen.
Tudjuk, hogy olyan dolgokra vállalkozunk, mint közösség, melyeket emberi erővel nem lehet elérni. Ezért gyülekezetünkben központi jelentőséget tulajdonítunk az imádságnak. Hisszük, hogy feladatunk az egymásért, a betegekért, nem keresztényekért, a városért, és Isten vezetéséért való könyörgés. Ebben szeretnénk növekedni és előrelépni.
Látás
Szeretnénk olyan Istent dicsőítő missziós közösséggé válni, amelyik túlmutat önmagán, vagyis áldás a környezete számára.