Találkozási Pont
Református
Gyülekezet
levelező
Ha nem szeretnél lemaradni semmilyen információról, iratkozz fel levelezőlistánkra!
A Találkozási Pont
a Budapest-Józsefvárosi Református Gyülekezet
új gyülekezetalapítása.
Alkalmaink nyitottak, melyeket minden vasárnap este öt órai kezdettel tartunk.
A korintusi gyülekezet - akiknek ez a részlet is szól - Pál számára sok fejtörést okozott. Egyrészt ez egy olyan gyülekezet volt, ahol az emberek igyekeztek minél jobban megismerni Istent, nyitottak voltak a Szentlélekre és az ajéndékaira, és gyakorolták mindazt, amit kaptak. Nagyon odaszántak voltak, és igyekeztek a kegyességükben minél jobbnak bizonyulni, minél nagyobb lelki tekintélyre szert tenni. Másrészt azonban széthúzás volt ebben a közösségben, amíg a gazdagok jól laktak, a szegények éheztek, és olyan erkölcsi problémák felett húnytak szemet, ami még a világ szemében is megbotránkoztató (valaki apja feleségével élt együtt). És bár nagyon lelkiek voltak, az Istentől kapott ajándékaikat sem használták helyesen, hanem az is a másik lemérésének az eszköze lett.
Tehát Pálnak úgy kellett kezelnie ezt a gyülekezetet, hogy megmaradjon az Isten iránti lelkesedésük, ugyanakkor változtassanak azon, amit nem helyesen tesznek. Így - hála a korintusi gyülekezetnek - számunkra is fenn maradt, hogy hogyan élhetünk a Szentlélek kegyelmi ajándékaival helyesen. Ezek alapján ma a Lélek által adott ajándékok különbözőségéről és a Lélek által adott egységről fogok beszélni.
Ma egy erősen individualista társadalomban élünk és ez életünk minden területére hatással van. A személyes boldogulás, önmagunk megtalálása és kiteljesítése olyan alapvető értéknek számítanak, amiknek a jogosságát senki sem kérdőjelezi meg. Ez az individualista szemlélet a lelki életre is kihat. Mindenki a maga spirituális útkeresésével törődik, a maga lelki békéjét, megvilágosodását keresi.
Keresztényként is meghatároz minket a korszellem, és könnyen előfordulhat, hogy mi magunk, egyedül próbáljuk összeszedni az Isten nyújtotta lelki áldásokat, és próbálunk eljutni egyfajta lelki érettségre. Ha így vagyunk egy közösségben, akkor mindig csak az a kérdés, mit fogok most ebből az alkalomból kapni? Megtapasztalom-e Istent valamilyen módon? Mit fog nekem mondani? Igaz, a kereszténységnek fontos üzenete, hogy Isten személyesen ismer minket, és személyesen tud szólni hozzánk, de az is igaz, hogy keresztényként nem magányosan vándorlunk az lelki utunkon, hanem egy közösség tagjaként. Vannak ugyanis dolgok, amiket csak akkor érthetünk meg Istenből, ha közösséget vállalunk másokkal, és vállaljuk ennek minden örömét és nehézségét.
Ilyen a kegyelmi ajándékok kérdése is. Ha a lelki ajándékokat azért kívánjuk, hogy azok által magunkat tökéletesítsük, jobbá tegyük, hogy megbecsültebbé és értékesebbé váljunk a többi keresztény és Isten szemében, akkor pont az ajándékok lényegét nem értjük meg, amik arra adatnak, hogy szolgáljunk velük. Ha magunknak akarjuk megszerezni az ajándékokat, akkor az azért is önző, mert nemcsak a közösséget hagyjuk figyelmen kívül, akit szolgálnunk kéne, hanem az ajándékozót is.
Ugyanakkor sokan egyáltalán nem így állnak a kegyelmi ajándékokhoz. Van, aki ha lehet, akkor semmit sem szeretne kezdeni ezzel a kérdéssel, és ha lehet, nem kér semmilyen ajándékot Istentől. De ez ugyanúgy nagyon önző hozzáállás, csak másként. Aki elutasítja Isten lelki ajándékait, annak a saját büszkesége, vagy önelégültsége válik Isten áldásának a gátjává. De nemcsak a saját életében, hanem abban a közösségben is, amelyikhez tartozik.
Tehát ha a magunk jobbá tétele miatt kívánjuk a lelki ajándékokat, az ugyanúgy rossz, mintha elutasítjuk őket mondván, hogy nekünk nincs ezekre szükségünk. Mindkét esetben a közösségünk látja a kárát a hozzáállásunknak. Pál apostol ellenben azt mondja, hogy törekedjünk a kegyelmi ajándékokra, még pedig első sorban a fontosabbakra.
Amikor az apostol itt ajándékokról beszél, egyúttal sorrendbe is rakja őket. Töbféle felsorolás is van amúgy a Bibliában, de itt a következőket olvashatjuk: apostolság, prófétálás, tanítás, csodatétel/erők, gyógyítás, gyámolítás/segítés, vezetés/szervezés, nyelveken szólás.
Nagyon röviden nézzük meg, hogy melyik mit jelent. Ha valakit apostolnak hív el Isten, az azt jelenti, Isten országát egy olyan területen kell hirdetnie, ahova ez az üzenet még nem ért el. Ez végül is az, amit ma misszionáriusnak mondanánk. Minden keresztény, aki ma Európában és ezen belül Magyarországon él, el kell, hogy lásson apostoli teendőket. Ha csak nem akarunk kivonulni a világból, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a körülöttünk élők nagy része nem ismeri a kereszt üzenetét, a kegyelemből megkapható örök életet, ezért feladatunk, hogy ezt megismertessük velük. E mellett azonban vannak olyanok, akiket elhív és felken apostoli szolgálatra, és ezek az emberek azok, akik teljes egészében az evangélium terjedésére figyelnek.
A következő ajándék a prófétálás. A prófétálás nem csupán azt jelenti, hogy mi fog történni a jövőben, hanem sokszor azt látjuk, hogy a próféta az, aki Isten igazságát, aktuális üzenetét nyilvánosan kimondja. A próféta az, aki kész arra, hogy kimondja: “meztelen a király”. Aki kompromisszum nélkül, akár a közgondolkodással szembe menve képviseli Isten véleményét és nézőpontját. A gyülekezeteken belül is megvan a helye a prófétai szolgálatnak, ám szükséges arra, hogy a prófétai üzenet a nyilvánosság elé is eljusson. Sokan, akiket Isten prófétának hív, valamilyen művészi formában (zene, festészet, stb) tudják kifejezni Isten aktuális szavát. Néha még olyan művészek alkotásai is hordoznak prófétai üzenetet, akik amúgy nem vallják magukat kereszténynek.
A harmadik ajándék, amit Pál megemlít, az a tanítás. A tanítás Isten igéjének a kompromisszumok nélküli hirdetése, magyarázása. A prófétáláshoz képest itt inkább arról van szó, hogy az Istenről való tudást hogy tudja tovább adni valaki. Nemcsak az lát el ilyen feladatot egy gyülekezetben, aki prédikál, hanem az is, aki bibliatanulmányozást vezet, vagy gyerekistentiszteletet tart.
A csodatévő erők, az már kicsit talán nehezebben megfogható ajándék, mint az eddigiek. Arra utal ez, amikor valaki segítségül hívja Istent egy emberileg lehetetlen helyzetben, és Isten ereje megsegíti. Ez mindenkivel megtörténhet, de van olyan, aki ezt ajándékként kapja Istentől, hogy szolgáljon vele mások felé.
Ehhez szorosan kapcsolódik a gyógyítás ajándéka. A mai napig történnek olyan gyógyulások, amikre orvosilag nem lehet magyarázatot találni. Az is igaz, hogy Isten sok embert nem gyógyít meg. De van, hogy Isten Lelkének ereje abban mutatkozik meg, hogy valakinek helyreáll az egészsége. Egy ismerősünk évekkel ezelőtt elkapott egy olyan betegséget, amit nem lehet gyógyítani, csak kezelni. Miután ezt megállapították nála, imádkoztak érte, és amikor legközelebb elment az orvoshoz, negatív lett a lelete (és ezzel fel is bosszantotta az orvost, aki azt hitte, hogy szórakozott vele). Minden hívőnek feladata, hogy imádkozzon a betegekért, de van, akinek Isten megadja, hogy az imájára betegek meggyógyuljanak.
Amit itt gyámolításnak hív a szöveg, azt úgy adhatnánk vissza érthetőbben, hogy segítségnyújtás. Az előző kettővel ellentétben ez nem túl misztikus. Egyszerűen arra utal, hogy akinek ez az ajándéka van, az meglátja a másik ember szükségét, és Isten könyörületétől indíttatva segít a szükségben lévőn. Itt is az a helyzet, hogy minden hívőnek feladata mások segítése, de van, akit Isten megajándékoz azzal, hogy észre vegye a szükséget, és tudja azt orvosolni.
A következő ajándék a vezetés, ami elsősorban egy közösség életének összeszervezésére való képesség. Akinek ilyen ajándéka van, az jó a prioritások felállításában, a szolgálatokra a megfelelő emberek kiválasztásában, a folyamatban lévő munkák ellenőrzésében, az adminisztráció vezetésében.
Az utolsó ajándék a különféle nyelveken való szólás. Ez Isten dicsérete egy nem ismert (vagy legalábbis a beszélő számára idegen) nyelven. Pál azt mondja máshol, hogy aki nyelveken szól, az önmagát építi, tehát ez az ajándék kicsit kilóg a sorból, hisz az összes többi a közösség javára van, de azért ez a ajándék is lehet a közösség javára, hogy ha valaki azt, amit a személyes istenkapcsolatában a nyelveken szóláson keresztül kapott, a közösség javára fordítja (vagy ha a közösségben szól nyelveken, és aztán azt valaki megmagyarázza). A korintusi gyülekezetben sok probléma volt a nyelveken szólás körül, és ezért Pál is óvatosságra int a kérdéssel kapcsolatban, de ez az ajándék is értékes, ha valaki józanul használja.
Ebből a felsorolásból is az látható, hogy a Szentlélek ajándékai nagyon sokfélék, és ez nem is a teljes lista. Mindannyian másra kapunk elhívást Istentől, és ezt a mást kell megtanulnunk kamatoztatni az egész közösség javára. Sokszor ott van a probléma, hogy a magunk elhívásán keresztül nézzük a másikat, és szeretnénk, ha ő is azt szeretné, amit mi, és neki is az lenne fontos, ami nekünk. Érezzük, hogy minket Isten elhívott valamire, és nem értjük, hogy a másik hogy-hogy nem kap rá arra, ami számunkra ilyen értékes. Akinek a segítségnyújtás a fontos, nem érti azt, akinek a tanítás az ajándéka, aki a gyógyítást kapta ajándékul nem érti azt, akinek a prófétálás az ajándéka, és senki sem érti azt, aki a nyelveken szólást kapta...
Pál apostol viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten nem véletlenül gyűjt össze bizonyos embereket bizonyos közösségekbe. Akit Isten megszólít, az Krisztus testének a tagja lesz. Egy nagyobb egész részeként kap feladatot, és szolgálatot, hogy szolgálja a többieket. Ehhez kapjuk a kegyelmi ajándékokat is, hogy Isten erejével szolgáljuk a körülöttünk élőket. Isten Lelke mindig valamilyen céllal tölt be minket, sosem csak önmagáért, pláne nem azért, hogy mi a kapott ajándékokkal dicsekedhessünk.
A kép, amit Pál apostol használ, nagyon erőteljesen fejezi ki, hogy mennyire kölcsönösen egymásra vagyunk utalva az ajándékok tekintetében. Akkor tud jól funckionálni a test, ha mindenki a helyén van, és azt csinálja, amihez kapott erőt és képességet a Szentlélektől. Pál vad fantáziájával érzékelteti, hogy milyen lenne egy csupa szem, vagy csupa fül test.
Vannak dolgok, amikre csak együtt vagyunk képesek. Mint közösség, többet tudunk tenni a környezetünkért, mint amennyit magunkban tudnánk. Mint közösség, meg tudjuk osztani örömeinket és bánatainkat. Amikor az örömünket megosztjuk, az megsokszorozódik, amikor a bánatainkat, akkor jobban eloszlik a teher.
Közösségként segíthetjük egymást a megszentelődésben is. Múlt héten utaltam rá, hogy a megszentelődés is a Szentlélek munkája, de Isten Lelke sokszor egy testvért használ arra, hogy helyrebillentsen minket, rámutasson valami vétkünkre, és imádkozzon értünk. Felelősek vagyunk egymásért is. Habár manapság magánügynek számít nagyon sok minden, mégis nekünk feladatunk, hogy szeretettel, de határozottan szóljunk, ha látjuk, hogy a másik bűnben van. (Krisztus teste)
A korintusi gyülekezet nagyon Szentlelkes volt, tele ajándékokkal, buzgósággal, mégis széthúzás volt köztük, nem tudtak egy testként működni, hanem szakadások és pereskedések bontották meg az egységet.
Az egyik zsoltár azt írja, hogy odaküld áldást az Úr, ahol a testvérek egyetértésben élnek. Azt hiszem, hogy amikor megalázzuk magunkat, és nyitottá válunk arra, hogy másokkal együtt dolgozzunk, Isten áldása előtt nyitunk kaput. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy Isten Lelkének az ajándéka az egység, ami késszé tesz minket, hogy együtt működjünk. Valahogy ebben egyszerre van feladatunk nekünk és Istennek. Amikor Isten Lelke vezet minket, akkor egy irányba megyünk, egyet akarunk, mindent beleadunk a közös szolgálatba. (házicsoport)
András küldött a héten egy cikket a listára, ami arról szólt, hogy mitől érzi magát valaki gazdagnak vagy szegénynek. A cikk egészen érdekes végkövetkeztetésre jut: “Mikor egymagam vagyok, szegénynek érzem magam. Másokkal, énekelve, táncolva, játszva, szaladva soha, de soha nem jutott eszembe, hogy gazdag vagyok-e vagy szegény. Akkor nem ez a fontos. És lám, ebben a lelkiállapotban, mindig könnyebben találtam munkát. Meghallottam egy jó lehetőséget, bátran vágtam az újba. Mert a jólét, kedveli a közösséget, a jelen pillanatot, a másikat, az életet.” A közösség nemcsak azért fontos, mert Isten ezt így rendelte el, hanem magunk miatt is, a magunk lelke miatt is. Bár egy közösségben nem egyszerű élni, mégis nagyon sok mindenről maradunk le, ha magunk maradunk. Megszegényedünk közösség nélkül. Ez bármilyen közösségre igaz, de Isten népének a közösségére még inkább.
Ha Isten ajándékait kérjük és várjuk, akkor mindenképp különböző dolgokat kapunk. De ha törekszünk az egységre, és kérjük a Szentlelket, hogy tegyen eggyé, akkor a különbségeink ellenére is egység lehet köztünk. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.
Egy közös test tagjai... (1Kor. 12, 12-31.) prédikáció letölthető változat